Vállalkozni tanítják az egyetemistákat a GTK-n

Szegedi hírek | 2017. március 9. 16:28
vállalkozás, Szegedi Tudományegyetem, SZTE Gazdaságtudományi Kar, vi2017-03, szgy
A Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Tudásmenedzsment Kutatóközpontja a Gazdaságtudományi Karral együttműködve az „Embedding Entrepreneurship Education” Uniós program keretében egy speciális kurzust indít a nem közgazdász hallgatók vállalkozóvá válásának támogatására.

A projektindító konferencián Dr. Prónay Szabolcs projektkoordinátor számolt be az uniós támogatásból megvalósuló oktatás terveiről. Az elképzelések szerint 40 hallgató vesz részt a programban, az SZTE 11 karáról. A cél, hogy a kurzus hallgatói számára megismertessék a vállalkozói életformát.  A korábbi hasonló kurzus tapasztalataiból kiindulva a fő probléma az alacsony hallgatói létszám volt, így ennél a programnál külön dedikált ember foglalkozik majd a hallgatók toborzásával. A kurzus 2017. szeptember-december között zajlik a GTK-n, heti rendszerességgel, foglalkozásonkét 90 perc időtartamban;

A kurzusokon a hallgatók előadásokat hallgatnak, illetve folyamatosan dolgoznak 4 fős csapatban a saját vállalkozási ötletük és feladatuk megvalósításán. A csapatmunkában a hallgatókat csapatonként 3 mentor támogatja: egy oktató, egy vállalati szakember és egy hallgató.  A hallgatók kiválasztása után szeptemberben idul meg az oktatás. A kurzus végén, 2017. decemberében a hallgatók zsűri előtt prezentálják az elért eredményeket.